IN MEMORIAM ● B. Foky István
délvidéki magyar író életében harmincnapos elzárással járó, maradandó nyomot hagyott az 56-os magyar forradalom és szabadságharc, melynek hatása katartikus élményt jelentett a kegyelet jogától megfosztott, hallgatásra, jugoszláviai tudatra kényszerített délvidéki magyar nemzetkisebbség számára. B. FOKY ISTVÁN Bezdánban született 1934. szeptember 26-án. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot, majd átképzés után a tanítóképzőt Szabadkán végezte. Gomboson és Telecskán (Bácsgyulafalván) tanított. 1967-ben az Újvidéki Rádió gyermek- és ifjúsági műsorainak a munkatársa, majd szerkesztője lett. 1996-ban vonult nyugdíjba. 2017. június 6-án bekövetkezett haláláig tizenegy kötetet jelentetett meg... Átképzős preparandisták című visszaemlékező írásában döbbenetes képet fest a délvidéki magyarság 56-os forradalomhoz kapcsolódó megfélelmlítéséről.
„Hétfőn aztán a nagyszünetben, olyan váratlanul, mint az égből a villámlás, belém csapott a mennykő, de alaposan. A párttitkár négyszemköztire invitált az igazgatói szobába, s nagy komolyan tudatta velem, hogy óriási baklövést csináltam, ami az állásomba kerülhet mihamar s mehetek világgá, amerikássá is, ha úgy tetszik, mert a tegnap éjszakai viselkedésemmel úgy keresztbe tettem magamnak, hogy ebből a hanyattesésből soha, de soha nem tudhatok napvilágra vergődni Isten szent ege alatt, itt a Vajdaságban.
– Valaki nagy tévedésben lesz, tisztelt kolléga! – méltatlankodtam első nekibuzdulásra. – Én a fenekemen maradtam, tátott szájjal furcsálkodtam az egészen és nem tudtam az egyet a kettőtől megkülönböztetni!
– Olyannyira, hogy részeg fejjel a magyar himnusz éneklését követelte ettől a szerencsétlen gombosi néptől, ugye? Nyolcadikos diákjaink is megmondhatói az egész csúfságnak, sőt kettejük már meg is fogalmazta, hogy újdonsült párttagunk miként, milyen körülmények között hergelte a himnusz éneklésére e szerencsétlen okto ndiakat! A fekete leves, tisztelt kolléga, majd ezután következik, hogy egész életében még a felmenői is emlegetni fogják, úgy bizony!
Amúgy meg elég fecske röptűre sikeredett a harminc napi elzárás kitöltése, mondom, mert egész nap leltároztattak velem, és csupán éjjelre mentem a közös kalitkába, a hozzám hasonló jómadarak közé, hogy némi szórakozással vessünk ágyat a priccsen magunknak vagy hatvanan, egy teremben."
