Than Mór megemlékezés


Alkalmi beszéd a Than-ház előtt
 
Tisztelt polgártársaink, kedves óbecsei lakosok!

 
 
A “Historiae” Óbecsei Hagyományőrző és Történeti Társulat, kitűzött céljai között szerepel, a neves óbecsei polgárokról és jeles eseményekről való megemlékezés.
    
E program keretében elsőként Than Mór, festőművész születésének 180. évfordulójáról emlékezünk. Népszerűsíteni és ápolni fogjuk Than Mór emlékeit, amelyből hagyományt szeretnénk teremteni.

Kiemelnénk, az első magyar bélyegtervezet 160.évfordulóját, mely szintén Than Mór műve.

Örömünkre szolgál, hogy a Than-ház, ma már a Than fivérek utcában van, és kezdetét vette felújítása.

Óbecse, 2008. 06. 19.


 

than0021
than0031

than0051

 


Than Mór *

 
Than Mór (Óbecse, 1828. június 19. – Trieszt, 1899. március 11.): festőművész, a 19. századi magyar festészet jelentős alakja, Than Károly vegyész bátyja.
A magyar történeti festészet jelentős képviselője éppen száznyolcvan esztendővel ezelőtt született. Ő készítette a Nemzeti Múzeum lépcsőházának falait, az Operaház falfestményeinek zömét, köztük a főlépcső tükörmennyezetén látható kilenc téglalap alakú festményt is. Nem bizonyítható, de erősen feltételezhető, hogy egykor még Kossuth Lajos is felkérte egy bélyegterv készítésére a művészt, ki később a Magyar Nemzeti Galéria képtárának őre, majd rövid ideig az Országos Képtár igazgatója is volt.
Atyja, Than János okleveles mérnök, kincstári tiszttartó, anyja Schrott Ottilia. Családja német származású, később nemesített szepességi bevándorlóktól eredt s az előző generációban már a birtoktalan, hivatalnok nemességhez tartozott. A családot tehát nem fűzte gazdasági érdek a feudalizmus megkötöttségéhez, hanem értelmiségi munkával igyekezett magát fenntartani. Ez tágabb látókört, szabadabb mozgást biztosított, mint amivel a falujában ragadt kisnemes földesúr rendelkezett. Thannak kilenc testvére volt, közülük öt fiú nőtt fel. Ezekből három, beleértve a festőt is, a középiskolát elvégezve jogásznak ment, vagyis a nemesség fiainak szokásos pályáját választotta. Kettő ellenben mérnöknek, illetőleg kémikusnak készülve, a lassan polgárosodó élet területén kívánt boldogulni.
 
Kalocsán járt gimnáziumba, majd Pesten filozófiát és jogot tanult. Tanulmányai mellett Barabás Miklós festőnövendéke is volt.
 
Barabás Miklós 1846-ban, amikor a fiatal Than megkezdi tanulmányait, már 10 éve beérkezett művész. A mester tanítási módszerét nem ismerjük, de könnyen elképzelhetjük Than korai akvarelltermése alapján. Legelső műve 1845-ben készült s egy korabeli, történeti tárgyú színdarab egyik jelenetét örökíti meg. Különös érdeklődése már itt is megnyilatkozott. További ifjúkori műveit három csoportra oszthatjuk: történeti jelenetekre, tájképekre s a Barabás után másolt genre-jelenetekre. Az utóbbi két csoport szorosan összefügg egymással, mert bár a tájrészletek szignaturájának tanúsága szerint önálló alkotások, az ösztönzést Barabás pesti akvarell-lapjaitól kaphatta, hiszen több darab a budai hegyek kirándulóhelyeit ábrázolja. Legeredetibbek a szűnidőben otthon, Óbecsén komponált magyar történeti jelenetek. Jellemző ezekre a kisméretű megoldás. Képeinek szereplőit erős belső izgalom fűti. Színezésben a sötét tónusokat kedveli, csak az "Ónodi országgyűlés" koloritján látszik meg Barabás gyengéd színharmóniáinak hatása. E kor művei közül technikailag a legjobb, és művelődéstörténetileg a legértékesebb a "Barabás Miklós műtermében" c. genre-jelenet.
 
Tanulmányait félbeszakította, és az 1848–49-es szabadságharc alatt Görgey mellett lett hadifestő.
 
Később betegsége miatt nem sorozták be a császári seregbe. Már mint jogász egész albumot rajzolt tele a magyar történelemből merített tárgyakkal, a szabadságharc után pedig komolyan elhatározta, hogy művészi pályára lép. Bécsbe utazott, ahol Karl Rahl vezetése alatt folytatta tanulmányait. Jellegzetes képviselője a nemzeti tematikájú monumentális festészetnek.
 
Than Bécsben is folytatta tanulmányai mellett akvarell-vázlatai készítését. Amióta szabadságharci vázlatait elkobozták, teljesen felhagyott ezeknek a témáknak megörökítésével.                                                                                                      Érdeklődése magyar genre-jelenetek, a puszták fiainak élete felé fordult, az államhatalom ellen fellázadó betyárokat örökítette meg.
 
1885-ben Olaszországba költözött, ahonnan 1890-ben tért vissza, hogy titkári állást vállaljon a Képzőművészeti Társulatnál. Így lett 1890 és 1896 között a Nemzeti Múzeum képtárának őre, majd 1896-ban rövid ideig az Országos Képtár igazgatója. Olaszországi és párizsi tartózkodása után telepedik le Pesten. Nyári és Pekry elfogatása című (1857), még külföldön festett képe előadásában szabadabb lendületével és egész felfogásával az első igazán romantikus festmény nálunk. A gesztusok hevessége, a képet átható erő később már hiányzik alkotásaiból, mintha hazatérve a művész elbizonytalanodott volna. Erre vall az Újoncozás 1848 előtt (1861) című képe, amely nemcsak tárgyválasztásában, de felfogásában is a kritikai realizmushoz sorolható. A szemlélő számára bizonyossá válik, hogy nemcsak a véget nem érő katonáskodást látja a festményen, hanem általában az elnyomatás korának jelenségeit. A hatvanas években festett történelmi tárgyú művei felfogásban mindvégig ezt a bátor magatartást képviselik, de előadásuk egyre akadémikusabb, kifejezésük egyre szárazabb lett (Ónodi országgyűlés, Imre király elfogja pártütő öccsét). Nemcsak a szabadságharc tragédiájára akar emlékeztetni, de az egységben rejlő erőre is.
 
Valószínűleg Olaszországban kötött házasságot Paganini Karolinával. Ebből a házasságból három gyermek született, egy korán elhalt fiú és két leány.
 
A hetvenes években festi egyik legismertebb történelmi tárgyú festményét: Kun László és Habsburg Rudolf találkozását (1873), amellyel figyelmeztet arra, hogy a Habsburgokat a múltban a magyar uralkodó segítette hatalmuk megtartásában. Az előadás nagyvonalúsága leginkább falfestményein bontakozik ki. Ezeket 1860 és 1880 közt alkotta, részben a Vigadó, részben a Nemzeti Múzeum díszítésére. Mindkét esetben nemcsak a monumentális méret megkívánta világos kompozíciót és nagy gesztusokat alkalmazza sikerrel, de jól illeszkedik az építészeti környezethez is. Különösen szerencsés volt a Vigadó kistermét díszítő Attila lakomája (elpusztult a II. világháborúban), ahol a kompozíció közepén elhelyezett uralkodó alakjával típust teremtett. A Nemzeti Múzeum lépcsőházának falait díszítő sorozatra Lotz Károllyal együtt kapta a megbízást. Than feladata volt a kereszténység felvételétől a kiegyezésig terjedő korszak eseményeinek ábrázolása. Nagy lélegzetű, de hűvös és kissé száraz hangulatú alkotásai nem találkoztak olyan kedvező visszhanggal, mint vonzóbb festői előadású társának alkotásai. Than ezért elkedvetlenedett, Olaszországba távozott, ahonnan 1890-ben tér vissza, hogy átvegye a Ligeti halálával megüresedett titkári állást a Képzőművészeti Társulatnál. Ekkor már kevéssé vett részt a művészeti életben és így értékesen indult, etikus cselekedetekben gazdag pályája valamiképp csonka maradt.
Majd az 1860-as évek elején hazatért, és műtermet nyitott.
 
1857-ben kapja az első hivatalos elismerést. "Imre király elfogja lázadó öccsét" c. művével megnyeri a Műegylet történeti festménypályázatát, az 1000 ft-os első díjat. A téma visszaesést jelent előbbi, forradalomra, szabadságharcra, a Habsburg-önkényre utaló tárgyaival szemben, hiszen a király személyének sérthetetlenségét hirdeti az ellenszegülők felé. A Műegylet reakciós vezetősége, melyet ebben az időben úgyis elég támadás ért a magyar művészet elhanyagolása miatt, természetszerűleg ilyen témájú képet jutalmazott meg.
 
Úgy tartják, hogy Ő tudta festészetünkben felvirágoztatni a monumentális faldekorációt és annak gazdag tárgykörét. 1864-től Lotz Károly mellett dolgozott a pesti Vigadó falképein, ekkor vált az egyik legelismertebb freskófestővé. Fata Morgana c. képe 1867-ben sikert aratott a párizsi Salonban, 1873-ban pedig első díjat nyert a történeti festménypályázaton.
 
Monumentális falképek és önálló történeti festmények (Mohácsi csata) mellett arcképeket, életképeket (Újoncozás az 1848 előtti időkből), illetve mitológiai és bibliai témájú kompozíciókat is festett. Az 1848-1849-es szabadságharc fontos eseményeit, csatáit például a Görgei serege mellett szerzett személyes tapasztalatai alapján örökítette meg egy vízfestménysorozaton, valamint az Operaház aranykazettás tükörmennyezetén is az ő kilenc téglalap alakú festménye látható, mi a Zene ébredését és diadalát ábrázolja.
 
Az 1870-es években Lotz Károllyal együtt ő kapta a Nemzeti Múzeum lépcsőházának falait díszítő sorozat elkészítését. Than feladata volt a kereszténység felvételétől a kiegyezésig terjedő korszak eseményeinek ábrázolása. Nagy lélegzetű, de hűvös és kissé száraz hangulatú alkotásai nem találkoztak olyan kedvező visszhanggal, mint vonzóbb festői előadású társának, Lotz Károlynak az alkotásai, kinek monumentális falkép festészete játékosabbnak, könnyedebbnek bizonyult, így Than Mór némiképp háttérbe is szorult. A mellőzéstől elkeseredve 1885-ben Olaszországba költözött, ahonnan 1890-ben tér vissza, hogy átvegye a Ligeti halálával megüresedett titkári állást a Képzőművészeti Társulatnál. Így lett 1890 és 1896 között a Nemzeti Múzeum képtárának őre, majd 1896-ban rövid ideig az Országos Képtár igazgatója is volt.
 
Triesztben halt meg.                                                                                                                      * összeállította Horvát Lívia


 

                              Tisztelt polgártársaink, kedves óbecsei lakosok.

 

 

        A “Historiae” Óbecsei Hagyományőrző és Történeti Társulat, kitűzött céljai között szerepel, a neves óbecsei polgárokról és jeles eseményekről való megemlékezés.

        E program keretében elsőként Than Mór, festőművész születésének 180. évfordulójáról emlékezünk. Népszerűsíteni és ápolni fogjuk Than Mór emlékeit, amelyből hagyományt szeretnénk teremteni.

        Kiemelnénk, az első magyar bélyegtervezet 160.évfordulóját, mely szintén Than Mór műve.

        Örömünkre szolgál, hogy a Than ház, ma már a Than fivérek utcában van, és kezdetét vette felújítása.

 

       

       

 

 

 

                                                                                                                                                                                                              Óbecse, 2008. 06. 19.

AddThis Social Bookmark Button