Megemlékezés Péterrévén
2014. november 8.
Tömegsírjainkról
Az egykor államilag ösztönzött népirtások és szabad rablások kiagyalói és kivitelezői, önmagukat néphősöknek kikiáltva, élték föl ártatlan áldozataik javait.
Miután véres késüket nadrágszárukba törölték, elordíthatták az új idők új jelszavát, varázsszavukat: testvériség-egység, mellyel több mint négy évtizeden át fátylat boríthattak múltjukra, meg nem történtekké nyilváníthatták a megtörténteket. A varázsszó mellé, persze, egy hatalmasra duzzasztott erőszakszervezet is kellett, állig felfegyverzett rendőrségből és hadseregből álló, melyet majdnem fél évszázadon át a múlt eltörlése, a háborús bűnökben fogant hamisság tartott össze.
Amíg nem csak díszsortüzet adtak le önmagukra…
A büntetlen maradt háborús bűnök újultak ki, szaporodtak el a kilencvenes évek balkáni háborúiban, melyekben a korszerűsített népirtások és szabad rablások az annyiszor emlegetett testvériség-egység legújabb, balkáni arcát mutatták föl.
A tömegsírokban megvalósulót!
Tömegsírjaink föltárása, az áldozatok számbavétele, az ártatlan áldozatok hozzátartozóinak kárpótlása, a kiraboltak javainak visszaszármaztatása – állami feladat, mégpedig kiemelt, első számú állami feladat! Annak az államnak a feladata, mely leölte, kifosztotta, megbecstelenítette saját állampolgárait. Amíg ennek a feladatnak gyors végrehajtását nem kezdeményezi, nem teszi zavartalanná, zökkenőmentessé, addig saját polgárait sem veszi emberszámba, saját létezését is folyamatosan megkérdőjelezi.
Ezek a gondolatok kavarogtak fejemben, november 8-ai megemlékezésünk alkalmával, a péterrévei temetőben, az Úr 2014. esztendejében.
Tari István
ELMARADT JÓVÁTÉTEL
2013. november 7,
ELMARADT JÓVÁTÉTEL,
GICCSET TERMŐ KEGYELET
Hatvankilenc évvel ezelőtt iszonyú bűntettek helyszíne volt vidékünk.
Hatvankilenc évvel ezekőtt halálos bűn volt felénk magyarnak lenni.
Az önmagukat fölszabadítóknak nevező gazemberek, különös kegyetlenséggel elkövetett kéjgyilkosságaikra új hazát akartak építeni, és a háborús bűnökben fogant ország, két nemzedéknyi mellébeszélés után, el is tűnt a föld fölszínéről.
Nem véletlenül!
Hosszan lehetne arról értekezni, micsoda rombolást végzett a tudatban az a világot megtévesztő hamisság, mely átmeneti jólétbe bújtatott kiskorúsítással szolgálta ki a legalantas emberi ösztönöket.
A hallgatás árára gondolok.
A be nem vallott háborús bűnökre, az elmarad bocsánatkérésre, az üzletelő, giccset termő kegyeletre, az elmaradt jóvátételre, a szembesülés hiányára, mely még hatvankilenc év után is ellehetetleníti vidékünkön az életet.
Csak a sunyi, szemforgatásos egymás mellett élést teszi lehetővé ez az araszoló, a kárvallottak kihalására számító magatartás.
Pedig a világ legjobb termőföldje a mi szülőföldünk.
A kánaáni történetek színhelye.
A legnagyobb rablás színhelye.
A legnagyobb kiszolgáltatottság színhelye.
Tari István
Nem elég elítélni...
2013. június 21.
Semmissé is kell nyilvánítani a kollektív bűnösség szellemében született minden határozatot
A kulisszák mögött már jó ideje érlelődött a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerb Haladó Párt (SNS) kompromisszumaként frissen közzétett szövegváltozat, amely a bejelentés szerint június 21-én javaslatként a szerb parlament napirendjére kerül „a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett aktusok elítéléséről szóló képviselőházi nyilatkozat" formájában. A hír mégis meglepetést okozott, mivel a VMSZ ismét egyoldalúan, a többi magyar párt, a magyar civil szervezetek, a társadalmi nyilvánosság, de legfőképpen az érintett polgárok véleményének figyelembe vétele nélkül hozott döntést egy, az egész vajdasági magyar közösségre nézve mind közjogilag, mind erkölcsileg fontos kérdésben. Elfogadhatatlanak tarjuk és mélységesen elítéljük, hogy a VMSZ egyoldalúan értelmezte parlamenti jelenlétét, és kisajátította magának a vajdasági magyarok érdekképviseletét egy olyan ügyben, amely mindenképpen társadalmi közvitát érdemelt volna. A titkolózás és a sietség a pártpresztízs érdekeit szolgálja, ám nem viszi közelebb a megoldáshoz a rehabilitáció ügyét.
Meggyőződésünk szerint nem elég, ha a szerb képviselőház csupán
„a legerélyesebben elítéli a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett azon aktusokat, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztotta".
Álláspontunk szerint a szerbiai parlamentnek olyan nyilatkozatot kellene elfogadnia, amely nem csak elítéli az 1944/45-ös délvidéki, a magyarokat érintő tömeges vérengzéseket, de kinyilvánítja a bocsánatkérést, biztosítja az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogát, lehetővé teszi a második világháború áldozatainak emlékmű emelését minden helységben, ahol tömegsír van, vagy ahonnan tömegesen hurcoltak gyűjtőtáborokba magyarokat, szavatolja a még titkos dossziék és levéltárak megnyitását, az említett események kutatásának segítését, valamint lehetővé teszi a besúgók névsorához való hozzáférést, és eljárás indítását az atrocitások még életben lévő elkövetői ellen. Ugyanakkor a parlamentnek az elítélés alapvetően erkölcsi gesztusa mellett, amit helyeslünk, jogi értelemben is semmissé kellene nyilvánítani a Megszállók és Segítőik Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság 1945. január 22-ei és 1945. március 26-ai határozatát, amellyel Zsablya, Csurog, illetve Mozsor lakosait nemzeti hovatartozásuk alapján nyilvánították háborús bűnösnek.
Gyakorlati szempontból talán még ettől is fontosabb és sürgetőbb: a parlamenti nyilatkozatnak tartalmaznia kell a kollektív bűnösség elvének törlését a 2011. október 6-án elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvényből. Éppen ezért a nyilván megszavazásra kerülő parlamenti deklarációnak csak akkor lehetne kézzelfogható, gyakorlati következménye, ha a Szerb Köztársaság Képviselőháza kötelezettséget vállalna, hogy a parlamenti deklaráció elfogadását követő fél éven belül elhárít minden akadályt az ártatlan áldozatok rehabilitálásának, valamint hozzátartozóik és leszármazottaik kárpótlásának az útjából.
E nélkül a jelenlegi politikai, jogi és erkölcsi kétarcúság és a vajdasági magyarok jogfosztottsága a szép szavak, a felemelő retorika és a látványos összeborulások ellenére továbbra is fennmarad.
Követeljük, hogy a VMSZ képviselői ne engedjék szőnyeg alá söpörni a fenti elveket, és képviseljék azokat a szerb parlamentben!
Újvidék, 2013. június 20.
Aláírók
Politikai pártok:
Vajdasági Magyar Demokrata Párt – Csorba Béla
Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége – Csonka Áron
Magyar Polgári Szövetség – Rácz Szabó László
Magyar Remény Mozgalom – László Bálint
Magyar Egység Párt - Szmieskó Zoltán
Civil szervezetek, egyesületek:
Árgus Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület, Újvidék – mgr. Bozóki Antal elnök
Historiae Óbecsei Hagyományőrző és Történeti Társulat – Tari István elnök
Nagy Sándor Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület, Újvidék – Papp Ferenc elnök
Nagyapáti Kukac Péter Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat, Topolya – Kovács László elnök
TAKT, Temerin – Ádám István elnök
Újvidéki Diáksegélyező Egyesület – Matuska Márton elnök
Újvidéki Magyar Olvasókör – Matuska Mária elnök
Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Újvidék – Nagy Margit elnök
Vox Humana Emberbaráti Szolgálat, Topolya – Sípos Piroska elnök
Magyar világtalálmányból készült emlékmű emlékeztessen Csurogon a magyartalanítás borzalmaira!
szülőhelyéről, miután legyilkolt magyar hozzátartozóikat tömegsírokba temették az önmagukat fölszabadítóknak nevezők.
Csurog, Zsablya és Mozsor életben maradt, elűzött magyarsága negyvenhat évnyi
kényszerű hallgatás után szólhatott először nyilvánosan gyászáról, megaláztatásáról,
emlékezhetett meg halottairól, a vérbosszú áldozatairól, később emléktáblával,
kereszttel is megjelölve az egykori tömegsírok színhelyét.
Az emléktáblát összetörték; a november elsejére, mindenszentek napjára
önerőből fölállított kereszteket folyamatosan megrongálta a megtörténteket meg nem
történtté tenni akaró igyekezet.
Most érkezett el a vidékünk emberét megállító emlékhely kiépítésének,
egy masszívabb, lehetőleg magyar anyagból készült, és közelmúltunk eseményeire is emlékeztető, monumentálisabb emlékmű kialakításának ideje!
Most, miután a belgrádi parlament nem vonta vissza azt a 2011. szeptember 26-án elfogadott kárpótlási törvényt, mely délvidéki magyarság kollektív bűnösségét tartalmazza.
Vidékünk múltjával foglalkozó, óbecsei székhelyű társulatunk (mivel Óbecsén és a közigazgatásilag hozzá tartozó, környező településeken igen sok, szülőhelyéről elűzött, sajkás-vidéki magyar él), feladatának érzi azt, hogy ne csak kiadványokban, hanem
a helyszínen, egy méltó emlékhely kialakításával is!, fejet hajtson vértanúink emléke előtt.
Társulatunk Kendik Géza – aki a világhírű A4 Stúdió Építészirodájának vezetője – tervét tartja legméltóbbnak: magyar találmányból fölépíteni, fölragyogtatni a magyartalanított táj hiányzó keresztjének emlékművét, a délvidéki magyarság keresztútjára emlékeztetőt!
