Hajszálerek és gyökerek
Könyvbemutató Keszthelyen, a Festetics-kastélyban
Hajszálerek és gyökerek címmel jelent meg a Balaton Akadémia Kiadó Szent Lászlóról elnevezett könyvsorozatának délvidéki költők verseit tartalmazó kötete, melyet 2018. december elsején, a kötetben szereplő három délvidéki költő részvételével mutattak be a keszthelyi Festetics-kastélyban.
A verseskötet fedőlapja
A hamisság habarcsával összetákolt egykori Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia mára széthullott. Száz év alatt a Délvidéken élő magyarok lélekszáma felére zsugorodott.
Horvátországban a magyarok száma tizedére (121.500-ról 16.000-re), a Muravidéken majd harmadára csökkent (14.354-ről 5212-re). A Vajdaságban a magyarság a száz év előtti 400.000-ről 251.000-re fogyott. Bácska, Bánát, Drávaszög, Muravidék magyarjai fölé a Hunyadiak, Zrínyiek ma már nem tárják ki védő karjukat. A politikáról alig tudunk érvényes mondatokat írni, s csak remélhetjük, hogy a pártvezérek egyszer úrrá lesznek a Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában élő magyarok megosztottságain is – írja Szijártó István, a kötet szerkesztője.
Csörgits József, Tari István, Németh P. István és Bence Lajos a könyvbemutató után
Tari István ● FELNYURGULT RÉSZVÉTTEL
|
Tari István verse FELNYURGULT RÉSZVÉTTEL Minden hazugság, földön ami szép: Csontváz, ijesztő a valódi kép; (Arany János)
Mennyi kishitűség serceg lobog Szaglászó szöszmötöléssel mennyi Sérelem mennyi rejtőzködés és Félelem szorongatja a torkok Köszörülő szorgos szűkölését Felnyurgult részvétbe kapaszkodva
Korszerűsített Szolgalelkűség! Aki most a jegenyék vibráló Hegyét babrálod tudhatnád jól nem Babra megy itt a játék! Lázadást Mímelő választásod messziről Már törtető szabadságnak látszott Tömegsírok zsíros hörgő földjén Fölélénkített drótsövény-örvény Babként pergő fülbevalók gyűrűk És fogak kitépdesett aranyán Villogó történetek hiánya Megtestesülő kiűzetések Vesszőből font pajták pajtikáim Mennyire szerethetőek vagytok A tavasz rejtjelét hordó szélben Újjászülető betolakodók Kiváltságait cibáló szélben Másodvirágzásunk hóesését Vasfüggönyök irdatlan rozsdáját Időhúzását idézve lágyan Hullámzó szeméthegyek közt kormos Bűzt pöfögő autók lerobbant Bősz erőlködésében fölpiszkált Bosszúvágyak és múltba forduló Téblábolások füstölgésében Az esetlenség már terepszínű Csapatszállítóinak nehézkes Menetében És ami messziről Szabadságnak tűnt az a gerincünk Megtörése megroppantása volt
Korszerűsített Szolgalelkűség! Aki most a jegenyék vibráló Hegyét babrálod tudhatnád jól a Baj felhőszakadásból van meg a Dicsőségért küzdő katonából Ki csupáncsak háborút akarhat Míg a reggel nem napolja el a Fülledt béketárgyalások harci Kedvével próbakövek záporán Önmaguktól hízó tévhiteken Át közben kisemmizettségén a Csömör handabandázása száll a Széllel kavargó szirmokkal együtt Az átázott föld sötét árnyára
Korszerűsített szolgalelkűség! Az átázott föld felett bokszerek Kínzókamrák és használt óvszerek Dermedő erőszakos tömege Magok elbitangoló fölöttes Énjükkel vakító selymes pöttyök Csírázó tömkelegébe veszve Hördülnek föl hosszan a szirénák És a Zsákmányszerző Mohóságba Burkolódzó hatalomimádat Gátlástalan szómenése árad |
Forrás: Versmaraton, mediaklikk.hu, 2018. április 11.
IN MEMORIAM ● B. Foky István
délvidéki magyar író életében harmincnapos elzárással járó, maradandó nyomot hagyott az 56-os magyar forradalom és szabadságharc, melynek hatása katartikus élményt jelentett a kegyelet jogától megfosztott, hallgatásra, jugoszláviai tudatra kényszerített délvidéki magyar nemzetkisebbség számára. B. FOKY ISTVÁN Bezdánban született 1934. szeptember 26-án. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot, majd átképzés után a tanítóképzőt Szabadkán végezte. Gomboson és Telecskán (Bácsgyulafalván) tanított. 1967-ben az Újvidéki Rádió gyermek- és ifjúsági műsorainak a munkatársa, majd szerkesztője lett. 1996-ban vonult nyugdíjba. 2017. június 6-án bekövetkezett haláláig tizenegy kötetet jelentetett meg... Átképzős preparandisták című visszaemlékező írásában döbbenetes képet fest a délvidéki magyarság 56-os forradalomhoz kapcsolódó megfélelmlítéséről.
„Hétfőn aztán a nagyszünetben, olyan váratlanul, mint az égből a villámlás, belém csapott a mennykő, de alaposan. A párttitkár négyszemköztire invitált az igazgatói szobába, s nagy komolyan tudatta velem, hogy óriási baklövést csináltam, ami az állásomba kerülhet mihamar s mehetek világgá, amerikássá is, ha úgy tetszik, mert a tegnap éjszakai viselkedésemmel úgy keresztbe tettem magamnak, hogy ebből a hanyattesésből soha, de soha nem tudhatok napvilágra vergődni Isten szent ege alatt, itt a Vajdaságban.
– Valaki nagy tévedésben lesz, tisztelt kolléga! – méltatlankodtam első nekibuzdulásra. – Én a fenekemen maradtam, tátott szájjal furcsálkodtam az egészen és nem tudtam az egyet a kettőtől megkülönböztetni!
– Olyannyira, hogy részeg fejjel a magyar himnusz éneklését követelte ettől a szerencsétlen gombosi néptől, ugye? Nyolcadikos diákjaink is megmondhatói az egész csúfságnak, sőt kettejük már meg is fogalmazta, hogy újdonsült párttagunk miként, milyen körülmények között hergelte a himnusz éneklésére e szerencsétlen okto ndiakat! A fekete leves, tisztelt kolléga, majd ezután következik, hogy egész életében még a felmenői is emlegetni fogják, úgy bizony!
Amúgy meg elég fecske röptűre sikeredett a harminc napi elzárás kitöltése, mondom, mert egész nap leltároztattak velem, és csupán éjjelre mentem a közös kalitkába, a hozzám hasonló jómadarak közé, hogy némi szórakozással vessünk ágyat a priccsen magunknak vagy hatvanan, egy teremben."
