Kegyelet: Megemlékezés Péterrévén

2014. november 8.

Tömegsírjainkról

Az egykor államilag ösztönzött népirtások és szabad rablások kiagyalói és kivitelezői, önmagukat néphősöknek kikiáltva, élték föl ártatlan áldozataik javait.

Miután véres késüket nadrágszárukba törölték, elordíthatták az új idők új jelszavát, varázsszavukat: testvériség-egység, mellyel több mint négy évtizeden át fátylat boríthattak múltjukra, meg nem történtekké nyilváníthatták a megtörténteket. A varázsszó mellé, persze, egy hatalmasra duzzasztott erőszakszervezet is kellett, állig felfegyverzett rendőrségből és hadseregből álló, melyet majdnem fél évszázadon át a múlt eltörlése, a háborús bűnökben fogant hamisság tartott össze.

Amíg nem csak díszsortüzet adtak le önmagukra…

A büntetlen maradt háborús bűnök újultak ki, szaporodtak el a kilencvenes évek balkáni háborúiban, melyekben a korszerűsített népirtások és szabad rablások az annyiszor emlegetett testvériség-egység legújabb, balkáni arcát mutatták föl.

A tömegsírokban megvalósulót!

Tömegsírjaink föltárása, az áldozatok számbavétele, az ártatlan áldozatok hozzátartozóinak kárpótlása, a kiraboltak javainak visszaszármaztatása – állami feladat, mégpedig kiemelt, első számú állami feladat! Annak az államnak a feladata, mely leölte, kifosztotta, megbecstelenítette saját állampolgárait.  Amíg ennek a feladatnak gyors  végrehajtását nem kezdeményezi, nem teszi zavartalanná, zökkenőmentessé, addig saját polgárait sem veszi emberszámba, saját létezését is folyamatosan megkérdőjelezi.

Ezek a gondolatok kavarogtak fejemben, november 8-ai megemlékezésünk alkalmával, a péterrévei temetőben, az Úr 2014. esztendejében.

Tari István

Képtár:
 
 

 

Találkoztunk

2014. július 17.

Találkoztunk, tanácskoztunk, barátkoztunk, mi, kik a magyar irodalom szenvedélyes szerelmesei vagyunk, és nyaranta egyszer találkozunk valahol, a hely szellemére kíváncsian, meglátogatjuk egymást, megbeszéljük közös dolgainkat, sorskérdéseinket, hiszen túl sokáig nem lehettünk kedvünkre otthon a Kárpát-medencében, túl sokáig nem szerethettük azt, ami a miénk.

Legutóbbi, óbecsei együttlétünkben is újfent arról győződhettünk meg, hogy a személyes találkozást, helyszíni tájékozódást semmi sem pótolhatja; hogy a délvidéki magyar irodalom sokszínűségéből, gazdagságából, hogy a délvidéki magyarság szenvedéstörténetéből, szívósságából, szellemi teljesítményéből igazi erő meríthető az egész Kárpát-medencét egyre inkább otthonuknak tekintők számára.

Ezért nem lehet a véletlen műve az sem, hogy óbecsei találkozónkat, tanácskozásunkat a Tartományi Oktatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, az óbecsei önkormányzat, és a Magyar Nemzeti Tanács nem támogatta.

Pusztatemplomunkban

"Pusztába kiáltott ima-/ként törsz föl a mélyből, ARACS"  Fedetlen fejű templom 

"Átvérzik a/ sorsunk sara,/szólongat a/ romtemploma"

 

Cseresnyésné Kiss Magdolna bemutatkozik

Németeleméren

 Marcsók Vilma Kiss Ernőről szólt

 Kincskeresők dúlták föl vértanúnk nyughelyét

Németh Ferenc Nagybecskerekről és Fülep Lajosról szólt

 

A Kárpát-medence legdélibb piarista templomában 

 

 Mi fog még itt történni?

Arkangyalok az ifjúság kékjében

A Gion-emlékház udvarán   Horváth Futó Hargita az emlékház utcai szobájában eligazít 

És felhangzik egykori nemzeti énekünk, a Boldogasszony Anyánk!

Bővebben: