MEGJELENT!
ÖNFELSZÁMOLÁSUNKRÓL
Bozóki Antal LÁZONGÓ DÉLVIDÉK/VAJDASÁG címmel, a délvidéki magyarság, a civilek, civil szervezetek és pártok bőven két évtizedes – 2000-től 2022-ig tartó – jogérvényesítésért folytatott küzdelmét dolgozza fel, évekre lebontva és hiánypótló kordokumentumot alkotva azok számára, akiket valóban foglalkoztatnak a délvidéki magyarság döbbenetes megfogyatkozásának, elöregedésének igazi okai.
Az ezredfordulón a – kilencvenes évek balkáni háborúinak legnagyobb vesztesévé vált! – délvidéki magyarság számára is felcsillant a reménysugár, amikor a demokratizálódási folyamat beindulni látszott, amikor a Balkáni Hentes és háborús bűntársai a nemzetközi bíróság elé kerülhettek.
Ám ez a rövid, néhány éven át tartó időszak is, a legcivilizáltabb világhoz, normákhoz igazodó és nagy támogatással, demokratikusan megválasztott, új szerb miniszterelnök kíméletlen legyilkolásával, annak a tapasztalatnak az igazságát nyomatékosítja, mely szerint a háborúnál sokkal rosszabb mindaz, ami a háború után jön.
A háborút követő történeteinkből válogató, a délvidéki magyarság képviselőinek kirakatépítő tevékenységét jól érzékeltető, a közösségünk érdekeit gátlástalanul eláruló magatartást részletező, a jogász szemszögéből is vizsgálódó közíró páratlan gyűjteményt kínál azok számára, akik a délvidéki magyar önfelszámolás mozzanataira, helyi sajátosságaira, tanulságaira kíváncsiak.
Tari István
Tari István: NAPONTA
2021. december 7.
Általa megzenésített, előadott versemmel,
vízfestménybe oldott arcképével idézem föl
a magyar költészetet,
EGY HITELES EMBER TÁVOZÁSA
Ötvenöt évesen elhunyt küzdőtársunk koporsójánál végtelen szomorúság szorongat. Egy hiteles embert veszítettünk el tragikus hirtelenséggel. Egy hiteles ember távozása következtében lettünk szegényebbek, a hiteltelenség korában. A hiteltelenség tobzódásának idején.
Elszegényedésünk ránk szakadó valósága duzzasztja most szorongásunkat, homályosítja szemeink kicsorduló bánatát.
Elvegyi Ákos egy széteső, háborús hátországban gyűjti össze fiatalsága legfontosabb tapasztalatait. Harci zajjal, meneküléssel túlzsúfolt szellemi zűrzavarban tanul, tesz szert módszeresen arra a tudásra, mely egy kis és riadt közösség folyamatos, évtizedeken át tartó és megnyugtatóan jó működtetéséhez annyira fontos.
Nem csak falujában, Bácsgyulafalván, hanem a délvidéki magyarság elsőként megalakult érdekvédelmi szervezetében, a VMDK-ban is elképesztő szívóssággal, kitartással működteti közösségszervező képességeit. Tisztában van azzal, hogy egy jól szervezett csapat csodákra képes; hogy egy jól szervezett közösség életképes maradhat, megvédheti önmagát a szétzihálás pusztító erejétől. És azt is nagyon jól tudja, hogy sokkal könnyebb az egész emberiséget szeretni, mint néhány embert a környezetünkből.
Bácsgyulafalvából, bácsgyulafalvi gyökerekkel két évtizeden át vállalja a megtépázott sorsú, szórványosodó Nyugat-bácskai magyarság érdekképviseletét, kistérségünk volt megyeközpontjában, Zomborban. Három éven át, tartományi képviselőként, Újvidéken is szerepet vállal. Sokan emlékeznek még következetes magatartására: 2018 nyarán, magyar képviselőként, nem szavazott arra, hogy megtöretésünk napja, hogy a magyarság gyásznapja „tartományi jelentőségű ünnep" legyen.
Falujához való ragaszkodásával, egész életével arra hívta, arra hívja föl a figyelmünket, mennyire fontos az, hogy a helyi harsonák jól szóljanak! Ahol a helyi harsonák jól szólnak, ott nincs nagy baj a világ dolgaival. Nem véletlenül vívta ki magának az ezredforduló évtizedeiben ez a kis falu, Bácsgyulafalva, a délvidéki magyarság tetszését, elismerését.
Következetessége, munkabírása, csapatépítésben fölmutatott teljesítménye igazi kapaszkodót jelenthet közösségünk számára.
Nyugodjék békében!
Kátai Zoltán emlékezetére
2020. december 15.
Tíz évvel ezelőtt, 2010. december 16-án lépett föl székházunkban, Óbecsén.
Otthon volt a 16. században. Rá tudott hangolódni, különös képessége volt arra, hogy másokat is ráhangoljon az akkori és a későbbi korok embereinek, magyarjainak életérzésére, közösségi létezésére, igazi értékeire. Otthon volt a Kárpát-medencében. Vidékünkön is otthon érezte magát: a kétezres években, a Magyarkanizsai Írótábor meghívott vendégeként, évente megemelte lelkünket mélyen zengő hangjával, előadói közvetlenségével.
Kátai Zoltán, a régi magyar dal és költészet megszállott népszerűsítésével, leghitelesebb énekmondónk volt.
2020. december 15-én, 13 órakor, a régi Óvári temetőben temetik Kátai Zoltánt. Hatvanhat évet élt. Nyugodjék békében!